Hihetetlennek tűnik, de nem akarom ezt a csendet! Pár napja még ezért fohászkodtam, hogy legyen végre csend és nyugi. Aztán lett. Csend lett. Van.
A nagyobbik lányom, aki két és fél éves elment a nagyival/anyósommal egy kicsit nyaralni. Folyamatosan beszél, be nem áll a szája. Anyósomnak se. Szóval lelépett a poronty és csend lett. Na nem egész nap, mert a kissebb csajszi, na Ő is rátud zendíteni, de most nincs az egész napos csivitelés.
Az ember mindig megkapja amit kér, de az sem jó.
Elgondolkodtató, hogy az embernek soha nem jó az ami van. Miért is nem? Matekolhatnék rajta egészen életemen át, de inkább csak elfogadom és megértem. Jó ez így. Vagy nem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: